Fotómanipuláció

A fotómanipuláció egy nagyon érdekes alága, a fényképezésnek. Leginkább az utóbbi években nyert nagyobb teret, és vannak művészek, akik az egész munkásságukat ennek szentelik.

Lastminute fotó

A mai rohanó világban egy jó fotó többet ér mint valaha. De miért? – kérdezhetnénk, hiszen korábban az emberiség történetének nem volt még olyan korszaka, amit jobban dokumentáltak volna, mint a mait. Manapság mindenkinek ott van a zsebében egy olyan fényképezőgép, amiről a korábbi idők … TovábbLastminute fotó

Fotós helyek Budapesten

Néha az ember hajlamos megfeledkezni arról milyen szép dolgok veszik körül. Mi budapestiek példának okáért igazán nem panaszkodhatunk, hiszen Európa egyik legszebb városában élünk, és ha valaki nyitva tartja a szemét, az gyönyörű fotós helyekre bukkanhat szerte a városban.

Portrézás kreatívan

Mitől jó egy portré? A kérdés egyszerűnek tűnhet elsőre, hiszen bárki el tud készíteni arcképet, portrét. Nem atomfizikáról beszélünk. Megkérjük a kamera előtti pajtásunkat, hogy mosolyogjon egy nagyot, lenyomjuk a gombot és már kész is. Vagy mégsem?

Egy félig ellőtt filmtekercs a nyolcvanas évekből

Idén decemberben történt, hogy szokás szerint összeült a család 24-én este, Karácsony alkalmából. Nekem ez az egyik kedvenc napom az évben, hiszen rengeteg szép emlékem fűződik hozzá. Családi nézeteltérések, kölcsönös morgások ide, vagy oda. Ilyenkor mindig egy olyan békés hangulat lengi körbe a közös vacsorákat … TovábbEgy félig ellőtt filmtekercs a nyolcvanas évekből

Iskolai esemény fotózás

Az iskolai események fotózása nekem mindig is a szívem csücske volt. Ezeknek az alkalmaknak van egy utánozhatatlan hangulata, amit nem lehet megmagyarázni, amíg ki nem próbálja az ember. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy az iskolámban tömegkommunikáció szakra járok és így mindig a mi tagozatunk kapja meg … TovábbIskolai esemény fotózás

Önarcképek

Önarckép… Az emberek többsége nem  szokta érteni első körben, hogy miért olyan csodálatos ága ez a portré fotózásnak.