Egy félig ellőtt filmtekercs a nyolcvanas évekből

Idén decemberben történt, hogy szokás szerint összeült a család 24-én este, Karácsony alkalmából. Nekem ez az egyik kedvenc napom az évben, hiszen rengeteg szép emlékem fűződik hozzá. Családi nézeteltérések, kölcsönös morgások ide, vagy oda. Ilyenkor mindig egy olyan békés hangulat lengi körbe a közös vacsorákat és az azt követő beszélgetéseket, ami szerintem nagyon ritka.

Régi kamerák és egy meglepő fordulat

Hogy hogy kapcsolódik mind ez a filmes fotózáshoz? Mindjárt elmondom. Idén a családi vacsora alkalmával a nagybátyám észrevette, hogy, a fényképezőgép, amivel korábban pár családi fotót készítettem, nem más, mint egy már-már matuzsálemnek számító régi zenit kamera.  Rövidesen kiderült, hogy az apja révén neki is porosodik otthon pár régi filmes fényképezőgépe. Miután ő nem igazán használta az ezt követő nap át is hozta, hátha mi nagyobb hasznát látjuk a régi kameráknak.

Elfeledett filmtekercs

Pár órával később a bátyámmal beszélgettünk a nappalinkban, közben pedig az egyik kamerával babráltam. Ez még egy régi Kijev fényképezőgép volt így nem igazán ismertem a működését. Végül bele is telt egy pár percbe, de sikerült felnyitnom a fedelét és legnagyobb meglepetésemre egy félig elfotózott tekercset találtam benne. Ekkor ninja reflexekkel visszacsuktam a kamerát nehogy túl sok fényt kapjon a tekercs. Majd pedig nekiláttam a film előhívásának. Tekintve a gép korát és, hogy még a nagybátyám apja fotózhatott vele arra jutottunk, hogy egy 20-30 éve lehetett a gépben a tekercs.

Film hívás.. na de hogyan?

Először itt jöttem rá, hogy ezzel a hívással meggyűlhet a bajom. Lejárt filmre való fotózás, mint olyan nagyon is létezik. Nekem is van a hűtőnkben pár 2003-ban lejárt fuji filmem. Ilyenkor a történet viszonylag egyszerű. Azzal arányosan, hogy mennyi ideje van túl megszabott szavatosságán a film, 1-2 fényértékkel túl kell exponálni, hogy helyes expozíciót kapjunk.

Lejárt film, egy elmúlt korból

Viszont mi van akkor, ha a filmet még a lejárata előtt elfotózzák, viszont utána még egy harminc évig áll a polcon? Na erről a ritka esetről még az internet legmélyén sem találtam semmi írásos útmutatást. Így arra jutottam, hogy a szabványos előhívási időt fogom alkalmazni. Na de mondani könnyű. Miután visszatekertem a filmet, kiderült, hogy egy régi, fekete fehér forma filmről van szó.

Régi fotók egy régi tekercsen..

Itt jött a második probléma. Amikor ezeket a filmeket gyártották szép hazánkban, még bizony nem volt internet, és sehol nem is találtam adatokat arról, hogy milyen előhívási időt kéne használni hozzá. Így nem volt mit tenni, tippeltem. A dobozon látható din értéket átváltottam a ma is használt iso-ra, ami hozzávetőleg 50-re jött ki. Az itthon található foma hívómban hp4 es ilford filmet (iso 125) nagyjából 9 percig kell hívni, szóval arra az amúgy legkevésbé sem logikus következtetésre jutottam, hogy egy olyan 7 perces hívási idő lenne a legideálisabb.  A film hívásról annyit kell tudni, hogy egy kicsit túlexponált képből még rengeteg adatot ki lehet nyerni. Alulexponálás esetén viszont hellyel, közzel elbúcsúzhatunk a negatívunktól.

Meglepetés

Szerencsémre, valami csoda folytán semmi sem csúszott félre és fél óra után gyönyörű, tiszta képeket húztam elő a vízből. Már egy korább cikkemben meséltem róla, hogy szerintem ez a legcsodálatosabb dolog a filmre való fényképezésben, de amikor egy nagyjából harminc éves felvétel lát napvilágot az első alkalommal az azt hiszem ebben az értelemben még jobb érzés! A tekercsen voltak családi fotók, barátokkal közös emlékek és még megannyi érdekes dolog!